Bővebb ismertető
Részlet az Olasz elbeszélők tára II. című kötetből:Tünde.Csak múló tünemény volt; de eltörölhetetlen nyomot hagyott lelkemben. Alig van nap,hogy nem bukkanjék föl szemem előtt e bájos jelenés, szomoru ábrándokat ébresztve bennem. Ragyogó, könnyed képek nyugtalan serege jár ilyenkor körütem tánczot és ez az örvénylés lassankint egyetlen alakba olvad össze. Arcza, hangja, beszéde, legjelentéktelenebb mozdulatai egyszerre valami csodálatos, meghatározhatatlan dologgá válnak; egyesülnek bennök elmult örömeim, semmiségbe vesző vágyaim, holt reménységeim; ott egész életem - magam sem tudom, micsoda rejtelmes vonzás révén.Ki volt ez a nő?Nem tudom. Még a nevét sem tudom.Firenzében láttam először, mikor leszállt egy bérkocsiból a pályaház előtt.Ritka egyszerű és ritka elegáns fekete ruha volt rajta. Karján kis oroszbőr táska, kezében legyező és napernyő, - ez vala minden poggyásza.Sebesen ment a csarnokba, egyenest a pénztárhoz.Követtem őt és figyelmesen néztem. Izgatottnak látszott. Egy fiatal, szép - ó, gyönyörű szép! - nő, aki töpreng valamin és egyedül utazik, málha nélkül... kiváncsivá tenne egy szentet is.
Arany János (Nagyszalonta, 1817. március 2. – Budapest, 1882. október 22.)
Magyar költő, tanár, újságíró, a Kisfaludy Társaság igazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia tagja és főtitkára. A magyar irodalom egyik legismertebb és egyik legjelentősebb alakja. A legnagyobb magyar balladaköltő, ezért nevezték a ballada Shakespeare-jének, vállalt hivatala miatt a szalontai nótáriusnak, de szülővárosában – vélhetően természete miatt – a hallgati ember titulussal is illették. Fordításai közül kiemelkednek Shakespeare-fordításai.
Szegény református családba született. Szüleinek késői gyermeke volt, akik féltő gonddal nevelték, hiszen a tüdőbaj miatt kilenc testvére közül nyolcat előtte elvesztettek. Ő azonban igazi csodagyerek volt, már tizennégy éves korában segédtanítói állást tudott vállalni, és támogatta idősödő szüleit. Az anyagi javakban nem dúskáló családi háttér ellenére olyan nagy és sokoldalú szellemi műveltségre tett szert, hogy felnőtt korára a latin, a görög, a német, az angol és a francia irodalom remekeit eredetiben olvasta, és jelentős fordítói munkát is végzett. Ő a magyar nyelv egyik legnagyobb ismerője, és ehhez mérten páratlanul gazdag szókinccsel rendelkezett. Pusztán kisebb költeményeiben mintegy 23 ezer szót, illetve 16 ezer egyedi szótövet használt.
Irodalmi pályafutása 1845-ben Az elveszett alkotmány című szatirikus eposszal indult, de igazán ismertté az 1846-ban készült elbeszélő költeménye, a Toldi tette. Már pályája kezdetén is foglalkozott a közélettel, és politikai tárgyú cikkeket írt. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharcban nemzetőrként vett részt, majd a Szemere Bertalan által vezetett belügyminisztériumban volt fogalmazó. A bukást követően egy ideig bujdosott, ám végül elkerülte a megtorlást, és Nagykőrösre költözött, ahol 1851 és 1860 között tanári állást tudott vállalni.
Az élete teljesen megváltozott, amikor a Kisfaludy Társaság igazgatójává választotta, és Pestre költözött. A kiegyezés idején a magyar irodalmi és a politikai élet kiemelkedő és meghatározó képviselője. Irodalmi munkássága kihatott a talán addig kevésbé ismert történelmi szereplők ismertségére is, hiszen a műveiben megformált alakok közül több neki köszönhetően vált igazán halhatatlanná. Petőfi Sándor kortársa és barátja is volt egyben. Költészetükben nagy különbség, hogy a gyorsan érő és rövid életű Petőfivel szemben az övé lassabban bontakozott ki. Halála is összeköti őket, hiszen a már egyébként is gyengélkedő népi költőfejedelem 1882. október 15-én egy Petőfi-szobor-avatáson fázott meg, és az azt követő tüdőgyulladásban hunyt el 65 éves korában.