Öt román vígjáték [antikvár]

I A VILÁGIRODALOMBAN a polgári színjáték hajnala: Moliere. Igaz, az ő nevetése az udvar színházában harsog fel, de a nevettetés eszközeit a mester, aki maga is polgárcsalád fia, a nép színházától kölcsönzi. Komédiáit egyidejűleg a francia főváros örökké nyugtalan népe is birtokába veszi. A Theatre du Peuple Turcareí-előadása révén ma nálunk is közismertté vált Alain-René Lesage, a hajdani párizsi vásárok szerződtetett komédiaírója szerint, „többet ér egy életteli vaudeville, mint két halva született tragédia". Az eretnek ,,bemondás" két társadalmi rendszer időbeli határán hangzik el, s a történelmi átalakulást érzékelő Lesage a commedia dell'arte és a moliére-i vígjáték mellett egy új komédia-fajtát teremt — a polgári vígjátékot. E tényekre nem véletlenül emlékeztetünk. Azért nem, mert tárgyunk, a két világháború közötti román vígjáték színháztörténeti eredete, hagyománya által megszabott arcéle, valamint a huszadik század irodalmában kijelölt helye csak akkor válik valóban érthetővé, ha szemügyre vesszük annak sajátos és általános vonásait. Épp azokat, amelyek a román vígjáték nemzeti sajátosságait összekapcsolják a színháztörténet, az irodalomtörténet és a társadalmi alakulás nemzetközi folyamatával. Mi, hazai vonatkozásban a polgári színjátékra a szocializmusból immár úgy tekintünk vissza, mint lezárt irodalomtörténeti fejezetre, s ezen belül a két világháború közötti román vígjátékra mint e fejezet végszakaszára. Erre a különleges dramaturgiai eredményre a