Rose [antikvár]

"Az ember egy hétig üldögél egy fapadon, nevet, sír, vitatkozik, és közben emlékezik a halottakra, sokat eszik, sokat fecseg, végül egész belesajdul a feneke, és mindez arra való, hogy emlékeztessen bennünket: egyazon néphez, fajhoz és kultúrához tartozunk, amely kultúrának a lényege a sajgó fenék, a panaszkodás, a heves vita, a nyughatatlan elme, a menekülő elme és az atomként fölrobbanó elme, bár az atomot még most sem értem, de hát megváltoztatta az elmúlt századot, azóta nem olyan a világ, mint azelőtt volt, és persze Albert Einstein ugyanabbaz az utcában született Németországban, ahol a második férjem unokatestvére- hát mit mondjak még?" Rose élete egy távoli, ukrajnai kis faluban kezdődött, de a sors szerencsés és szerencsétlen fordulatainak köszönhetően mos Miami Beachen üldögél egy padon, nyolcvanévesen, az elmúlás felé araszolva. Végigélte a huszadik század borzalmait, a háborút, a varsói gettót, az Exodus utasainak kálváriáját, eltemette s meggyászolta a családját, a férjeit és a gyerekét.