Bővebb ismertető
Bolyongani a történet temetőjén, fölkeresni a múlt nagy halottait, megrajzolni a viaszlapon arczuk mását, bebalzsamozni őket a költészet ihletével, porladó testüket begöngyölni versek póláiba, kezükbe adni a rozsdás kardot, fejükre tenni a romladozó koronát: majd minden drámaköltő megkísérli azt. A görög tragédiák tulajdonképen mind a történelemből vagy mythosból vették tárgyukat és alakjaikat. A történet szinte készen adja az írónak a darab meséjét s a jellemet is. Nem kell magát valószínűtlen cselekmény kieszelésével gyötörnie, a történelemből száz közül választhat készet. De a krónikák adata nem azon-módon művészi tárgy. A száraz adatokban titokzatos ösztön szunnyad, össze kivannak olvadni egy egész életté vagy emberöltővé. Minden esemény magával szeretné hozni családfáját. Valahány tett, a költészettől kéri számon a történetben elhalt indokát; a szándék okot, az érzés magyarázatot kerestet magának s a beléjök szálló élet magával viszi önnön hatalmát: az összeforrasztó, kikristályosító erőt, az elevenséget és az igazságot Ha a költő előtt nem oly eleven a tárgya, mint akár a mindennapi élet, jobb elfordulnia tőle, mint a hogy Tolstoj tömérdek munka után is elfordult a decabristák történetétől, melyben nem találta meg azt, a mit benne keresett.