Bővebb ismertető
Ha Boticelli Tavaszának virágos ruhájú nymphái elszállanának Van Ostade füstös csapszékeibe, akkor láthatnánk oly társaságot, a milyen Shakspere vígjátékaiban együtt mulat. Komikai művészetének egyik határát szűk mesgye választja el Aristophanes birtokától, a másik széle szomszédos a gyermek álmaival, a mikor körülte tündérek szállonganak. Munkáinak egy részében a XVI. század Aristophanese, máshol az ős ember, testvére a fáknak és az erdei szarvasnak, a ki érti a lomb suttogását és a csillagok jeladásait; ismerőse a manóknak és tündérlányoknak, s kövekből, fákból, szellősuttogásból egy új mythologiának költője. Ha a képzelet erejét és az alakítás gazdagságát veszszük a költői nagyság mértékéül, akkor Shakspere legyőzi a komédia nagy mesterét is, Moliéret. Mert Moliére darabjai az élesen megfigyelt élet képmásai, rendkívüli művészettel másolva a XVII. századi Francziaország emberei után, mint a hogy Aristophanes a maga korának görögjeit figurázta ki; de Shakspere elszárnyal a valóság sorompói fölött, s Utópiában és Uchróniában, túl a tér és idő határain, éleszti föl a régi könyvekben szunnyadó meséket. Moliére megfigyelő erejének itt egy pajkos öcscse van, a páratlan képzelő-tehetség.