Széchy Mária [antikvár]

E munkát neked ajánlom, húsz éves barátságunknak s a számos, szép és szívreható emléknek, mely e barátsághoz fűződik. Neked csak ennyit kellene mondanom, s tudom, megértenéd e kevésből mindazt, a mit érzek és gondolok. Vannak húrok, melyeknek egyszerű megpedzése mélyebben hat lelkünkre, mintha egész zenekar zúgna keresztűl az érzések minden skáláin. Ilyen húr pendűl meg bennünk, ha a férfikor lejtőjén, mikor a vágyak lohadnak s a remény kezd hidegűlni, visszapillantunk az ifjúkor elsötétlő völgyébe, hol az első lelkesedés, az első szerelem és az első barátság virágait ültettük. Mennyi vágy virágzott le gyümölcs nélkül, mennyi remény mutatott teljesűlve idegen arczot, mennyi kedvelt terv dőlt dugába, mennyi barátságot kaszált le a visszavonás, a félreértés, az élet és - a halál! Csak egy nem változott, a lelkesedés, mely nagynak láttatta velünk kicsinyekkel mind azt, a mi naponkénti vitáink tárgya volt: egymás tehetségét s az akkor felszabadult ország jövőjét.