Szent Johanna [antikvár]

Kiadói borítója kopottas.
1429. ​A százéves háború javában tart, bár a szembenálló felek harci kedve megkopott, összecsapás helyett inkább fosztogatnak, foglyokat ejtenek, akiket váltságdíj fejében szabadon engedhetnek. De megjelenik egy lány, Jeanne D'Arc, és minden megváltozik. Pedig nem mond sokkal többet annál, mint hogy támadni kell, menni előre és hinni a győzelemben – mert vele van Isten. És valóban mintha csoda történne: felszabadul Orléans, a francia csapatok szinte akadálytalanul haladnak. Jeanne megkoronázza a trónörököst. De ezután szinte egyedül marad. Sorban pártolnak el tőle azok, akik sokat köszönhetnek neki. A francia nemességnek terhére van, hiszen csorbult hatalmuk Jeanne megjelenése óta. Az újdonsült király örül, hogy van legalább egy kis országrész, amin uralkodhat, ezért abba akarja hagyni a háborút. És talán az is eszébe jut, hogy ha Jeanne koronázta királlyá, akkor meg is foszthatja a tróntól. Az egyház fél befolyása elvesztésétől. Jeanne azt mondja, hogy Isten angyalokon és szenteken keresztül szól hozzá – márpedig a közvetítő szerepét az egyház szeretné magának megtartani. A francia katonákon és népen kívül leginkább az angol katonák hisznek abban, hogy Jeanne-t égi erő segíti. Az angol hadvezetés könnyen szót ért a franciákkal: egyszerűen megveszik tőlük a lányt. Pedig a francia királyi udvar és főpapság tudja: ha Jeanne az angolok kezébe kerül, halott. Jeanne D'Arc 1431-ben, máglyán halt meg. Nem feladatunk eldönteni, mik voltak és honnan jöttek a hangok, amelyeket Jeanne hallott. Egyszerű falusi lány volt, akit a hite tett különlegessé. Nőnek született, de ő nem fogadta el azt a sorsot, amit a társadalom és az írott, íratlan, de ember alkotta szabályok diktáltak neki. Hitt a saját erejében, és abban, hogy cselekednie kell. Kínhalált kellett halnia – az arc nélküli hatalom erre ítélte.