Az aranyember I-II. [antikvár]

A SZENT BOBBÁLA. A VASKAPU. Egy hegyláncz, közepén keresztül törve, tetejéről talapjáig, négy mértföldnyi messzeségben ; két oldalt hatszáz lábtól három ezerig emelkedő magas egyenes sziklafalak, közepett az ó-világ óriás folyama, az Ister : a Duna. A ránehezülő víztömeg törte-e magának e kaput, vagy a földalatti tűz repeszté kétfelé a hegylánczot? Neptun alkotta-e ezt, vagy Volcán? vagy ketten együtt? A mű Istené! Ahhoz hasonlót még a mai istenutánzó kor vaskezű emberei sem birnak alkotni. Az egyik Isten keze nyomait hirdetik a Fruska Gora hegytetején elszórt tengercsigák kövületei, a Veterani-barlang ásatag tengerlakó saurusai; a másik Istenről beszélnek a bazaltok a Piatra Detonatán; a harmadikat, a vaskezű embert hirdeti a sziklába vágott hosszú padmalypart, egy országút, melynek boltozata is van; az óriási kőhíd oszlopmaradványai, az emléktábla a szikla oldalába domborműként vésve, s a meder közepébe vágott száz lábnyi széles csatorna-melyen nagyobb hajók járhatnak. A Vaskapunak kétezer éves históriája van, s négy nemzet nyelvén nevezik azt. Mintha egy templom közelednék felénk, melyet óriások építettek, pillérekkel, melyek kőszálak, és oszlopokkal, melyek toronymagasak, csodálatos kolossz-alakokat emelve a fel-magasló párkányokra, mikben a képzelem szentek szobrait látja, s e templom csarnoka négy mértföldnyi távolba mélyed, fordul, kanyarodik, új templomot mutat, más falcsoportokkal, más csodaalakokkal; egyik fal sima, mint a csiszolt gránit, vörös és fehér erek czikáznak végig rajta a rejtelmes Istenírás betűi; másutt rozsdavörös az egész hegylap, mintha igazán vasból volna, néhol a gránit rézsut dűlt rétegei mutogatják a titánok merész építkezésmódját; s az új fordulónál már egy góth templom porticusa jön elénk, hegyes toronycsúcsaival, karcsú, egymáshoz tömött bazalt pilléreivel, a Jókai: Az arany ember. I. 1