Hófehérke és más mesék [antikvár]

Részlet a könyvből: Élt egyszer valamikor egy szépséges-szép királyné. Tejben fürdött, rózsalevélbe törülközött, száz szolga leste a parancsait, mégsem volt boldog, merthogy gyermeket nem adott neki az Isten. Egyszer egy zord téli napon is ezen emésztődött, ahogy ablaka előtt ült és varrogatott. Hullt, hulldogált odakünn a hó, mintha párnát repesztettek volna. Nézte a királyasszony a hópelyhek hullását, addig nézte, mig kitárta az ablakot, kihajolt a hóhullásba. De véletlenül megszúrta ujját a tűvel, három csepp piros vére hullott a fehér hóra. - Óh, be szép, óh, be szép ! - sóhajtott a királyasszony. - Ha énnekem ilyen kisleányom lenne: fehér, mint a hó, piros, mint a vér, feketehajú, mint ablakom fekete fája! Nemsokára teljesült a kivánsága ; kisleánya született, aki fehér volt, mint a hó, piros, mint a vér s a haja fekete volt, mint a fekete fa. Azért elnevezték Hófehérkének. Hanem a királyné nem sokáig örülhetett gyermekének. Beteg lett, meghalt s esztendő multán mostohát hozott a házhoz a király. Szép volt az új királyasszony, de gőgös és kegyetlen és nem tűrhette, hogy valaki szebb legyen, mint ő. Volt egy kis tükröcskéje, de olyan csodálatos, hogy beszélni tudott. Valahányszor a királynő belenézett, mindig megkérdezte a tükörtől: Édes-kedves tükröcském, Mondd meg, van-e szebb, mint én? A tükör pedig azt felelte: Királynőm, nincs senki sem! Ilyenkor aztán boldog volt a királyasszony, mert tudta, hogy a tükör sohasem hazudik. Telt, múlt az idő, nőtt, növekedett Hófehérke. Mire hét éves lett, olyan szép volt, hogy szinte elvakult, aki rátekintett; szebb volt, halljatok csodát, a királyné asszonynál is !