Odüsszeia [antikvár]

Gerince kifakult.
"... Sós levegő csap meg Odüsszeusz nevének hallatára. Szirének, Kirké énekét halljuk s emberek beszédét, egész és igaz emberekét. De vízi istennők kiáltását és madarakét is, és nem mindig lehet tudni, melyik hang melyiké volt. Odüsszeusz és a tenger, a tengerből az, amit ember megközelíthet és még valamivel több, s a tengerből az, ami emberhez szólhat - egyek... Keleti nyugalomvágy és nyugati nyugtalanság ötvözete Odüsszeusz, az európai ember - hiszen többek között, ezért is olyan kedves nekünk. A Szirének énekét meghallgatja, de odakötözteti magát hajója árbocához, mert saját útjához ragaszkodik. Kiváncsisága viszont mindig nagyobb, mint félelme... Az eposz az a varázsszőnyeg, mely akármilyen roppant nagy is a kerülete, repülni tud - mert vers volta röpíti: s szereplői egész nagy hadát könnyen hordja a hátán. Kapaszkodjunk fel erre a szőnyegre. Mert nemcsak olvasmányaink segítségével és anyagával - az ő segítségükkel is - építjük tovább ennen személyünket, hanem ennen személyünkből is sokat ajándékozunk olvasmányaink hőseinek. Az idő múlásával gyakran úgy fordulhat a helyzet, hogy egy-egy tulajdonságunkat már csak egyik ilyen hős őrzi, mi magunk már nem. Odüsszeuszt ne tévesszük szem elől, mert ha egyszer mégis ezt tennők, akkor ő büszkén és mozgékonyan, eleven töprengéssel és gyors cselekedettel, kalandvágyától messzire űzetve, bosszúból és leleményesen, legszebb énünket vinné magával."