A két mostoha [antikvár]

A kor, melyben eseményeink lefolynak, a történelmileg legsajátságosabbak egyike, s mint ilyen, ki is lőn a történészektől minden módon aknázva. Ezt megitélheti bárki, ha annak - mintegy bevezetésül - rövid vázlatát adjuk, mielőtt tulajdonképi személyzetünket előtérbe vezetnők. A XV. század első felében, tehát azon időben, mikor már Bizánczban a Paleologok egyike - épen az utolsó, VI. János - ült a roskadozó trónon, a keleti birodalom végvonaglásban volt. Elvesztette lassankint mindenét, s mint a halálos betegnek, csak szive körül volt még egy kis melegség; e szív a hajdani híres keleti birodalom fővárosa : Bizáncz volt. Minden egyéb, kevés híján, a törökök kezébe ment át. Oláhországot, Moldvát már I. Mahomed, II. Muratnak atyja, foglalta el, s ez Servia, Bosznia tartományokkal együtt elesett a magyar felsős égtől. Magyarországon Hunyady János, Albániában Skander bég voltak ez időben az egyedüliek, kik képesek valának a törökök folytonosan emelkedő s terjedő hatalmának gátat vetni, a nélkül, hogy ez az Európába beözönlő hódító törökfajt kifárasztaná, vagy egyébre, mint nagyszerű tervei elnapolására birná. A veszélynek közvetlen küzdhelye, a sokszor megtámadott, de magát hősiesen, védő Magyarország mellett, a régi görög birodalomnak még pár fenmaradt filleng földje volt.