A kik az élettől félnek [antikvár]

Részlet a könyvből: "Marcel Guibert hazatérése. Indulásra készen, egyik kezében - bár szép volt az idő és szép időt jelentett a barométer is, - az esernyő, másik kezével kissé félrehárította arcáról a nagy krepp-fátyolt, amely a fejdíszéről omlott alá, Guibertné úgy várt a maupas-i szalónban. Leült egy pillanatra, erőlködött, hogy megőrizze türelmét, minduntalan az ingaórára nézett, amely fölött egy bronzból öntött fenyegető Vercingetorix állott, majd felállt, lassú és fáradt lépteivel átment a szobán, aztán mintha az óra öreg lapjának furcsaságain tünődött volna, újra leült, de nem az egyformán kopottas karosszékek egyikébe, amelyek feléje kínálták kipróbált lágyságaikat, hanem az egyik nádfonatú székbe, amelyből gyorsabban és kevesebb erőlködéssel lehet felállni. Guibertné már idős asszony volt, kicsiny, kövér és kissé nehéz lélekzetű. Az arca a lágyság és szilárdság vegyülékét mutatta. Világoskék szeme, végtelenül gyöngéd és szomorú tekintetével, mintha mindig könnyektől lett volna homályos, félénk és szeretettel teljes természetet árult el, melyet a külső világ könnyen hoz zavarba, ellenben négyszögletes álla, arcának nyugodt és szilárd metszése energiáról és ellenállóképességről tanuskodott. Az évek dacára friss maradt az arca s erőteljes vérkeringésről, jól konzervált, erős szervezetről tett bizonyságot..."