A lüktető talaj I-II. [antikvár]

Részlet az I. kötetből:A Lions-Castle-i gyermekszobában keserves zokogás verte fel az éjszakai csendet. Siető lépések zaja . . . A suhogó kötőjű, termetes fődajka aggódva hajlik a fehér függönyös ágy fölé: - Mi baja, Lady Elaine? . . . Megijedt valamitől? ... Ne sirjon hát, kedves! Két puha, gömbölyű gyermekkar fonódik az öreg dajka nyaka köré: - Ó, Thomson, én úgy félek. - Mitől fél, drágám? Rosszat álmodott talán? Nincsen semmi baj . . . Már elmúlt ... No csukja le szépen a szemét. Az öreg Thomson majd itt áll az ágya mellett. A kislány odasimul a cirógató kézhez: - Thomson, én úgy félek, hogy holnap nem kel föl a nap többé, hogy ezentúl mindég sötét lesz a világon. - Milyen furcsákat gondol ki Lady Elaine! Ki hallotta azt, hogy a nap ne kelne föl reggel. Hiszen a világ teremtése óta felkelt minden nap, holnap is fel fog kelni és ezentúl is, mindég. A gyermek makacsul rázta meg fejét: - De mégis, ha elfáradt, hogy örökké csak süssön a világra? Ha egyszer abbahagyná és nem kelne fel reggel ... Ó, Thomson, milyen rossz az, amikor a fény kialszik. A .virágok a réten és az őzikék a tisztáson: jaj, hogy fognak félni és fázni a sötétben.