A sötét virág [antikvár]

Holywellen ment végig azon a kora júniusi délután, rövid köpeny omlott karjára, sűrű, sötét haját nem fedte sapka. Középtermetű ifjú volt, testalkatra olyan, mintha két különböző fajtából származott volna: nehézkes az egyik, hajlékony, könnyed a másik. Arca is különös vegyülék volt, erőteljesen volt ugyan formálva, de kifejezése inkább lágy, elgondolkozó. Szeme erős fényű sötétszürke szem és nagyon sötét szempillák - mintha elnézett volna afölött, amit lát, úgyhogy szórakozott benyomást tett. Az ajka rendkívül gyorsan nyílt mosolyra; ilyenkor kivillant fogsora, amely fehér volt, mint egy négeré és különös szenvedélyes kifejezést adott arcának. Egy kicsit utána néztek az emberek, amint elhaladt mellettük - hiszen ezernyolcszáznyolcvanban megelőzte korát azzal, hogy nem viselt sapkát. Különösen a nők érdeklődtek iránta, észrevették, hogy nem vesz tudomást róluk, mintha inkább a távolba nézne és valamit szövögetne lelkében. Vajjon tudta-e, mire gondol; vajjon tudomásul vette-e egyáltalában életének ebben a szakában, hogy milyen érdekesek és különösek a dolgok, főképen ott közvetlenül a látóhatár mögött - észrevette-e mindazt, amit látni és tenni fog, amíg elvégzi Oxfordot, ahol mindenki «nagyon tisztességes» és természetesen egészen «all right», de nem nagyon érdekes.