A templomrabló [antikvár]

Részlet a könyvből:A fájdalmat, mely az éjszaka késő órájában felébresztette, rég megszokhatta már Fülöp. Csalódottan könyökölt fel: ma nem álmodott Krisztinával! Vagy talán olyan mély volt álma, hogy nem emlékszik rá? Bizonyára a testi fájdalom fátyolozta el a vigasztaló képeket, melyekért mind mélyebbre szeretett volna süllyedni álmában, olyan mélyre, hogy fel se ébredjen többé. Örült, hogy nem nyúlt a csengő gombjához és nem zavarta meg Veronika álmát: ki tudja, hátha megsínyli a leány, hogy néha féléjszakákon kell virrasztania beteg apja mellett? Hiába küldi vissza szobájába : makacsul és kötelességtudón ül az éjjeli lámpa alatt: időnként megtapogatja a borogatást: nedves-e még? Ő azonban szívesebben marad egyedül: ilyenkor megjelenik néha Krisztina, végigmegy a szobán, fehér ruhájában, melyet nyáron viselt. Keresgél a kották között, elrendezi az orvosságos üvegeket, rámosolyog, majd leül kedvelt karosszékébe, a kályha mellé. Odáig már nem világít el a lámpa fényköre ; alig látni arcát, csak ruhája fehérlik a félhomályban s ez a fehérség lassan szerteoszlik a hajnal közeledtére. Ma nem jött el Krisztina, ezért árvának, elhagyottnak érzi magát, de nem akar panaszkodni, hisz nemsokára itt a reggel, kezdődik az új nap, az új, boldog várakozás. Holnap biztosan eljön!...