A vak Sámson I-II. [antikvár]

Részlet az I. kötetből: Az emberi műveltség kevesek műve. Nyugaton is. De ott mindig él egy műveltségalkotó kisebbség ; halhatatlan, a szó személytelen, arisztokratikus-családi értelmében. A fiúk lehetnek apagyilkosok, magános kezdők soha. Első szavuk tagadás, de ez a tagadás már tele van emlékkel. A nyugateurópai kultúrában nincs földrengés, nincs törökdúlás: az ősök elidegenednek, de sosem tűnnek el nyomtalanul. Lesülyednek, rangjukat vesztik, szellemüket hamis tanuzásra idézik, erejük mégis megmarad, ők segítik az ivadékokat, a forradalmárokat és ellenforradalmárokat egyaránt, Matuzsálemmé teszik az ifjú forradalmárt, társas lénnyé a szerafikus költőt. A nyugati műveltségben minden írónak van társasága, a legnagyobb különc is valami nagyon régit folytat, néha egy nagyon régi bolondságot. Ahhoz a kisebbséghez tartozik, amely az utolsó századokban sokszor változtatott a hitén, de mindig továbbszolgált : halhatatlan volt, mint a metamorfikus goethei világrend. Egy nagy költő mondta magáról, de minden barbár, azaz nem-nyugati művelődésre áll, hogy se rokon, se boldog ős. Hozzátehetjük, hogy boldog utód sem. Holott a műveltségben, akár az emberek közt, csak az öregek erősek, ők az igazi Sámsonok.