A vígszínházi csata [antikvár]

Hajnaltájt feküdtem le aludni. Késő délután ébredtem föl. Az utcák sötétek, csak a hó világított valamicskét. Így láttam a rosszul befüggönyözött ablakon át. Zseblámpám segítségével megtaláltam a konyhát, ahol (egy szekrény tetején) olajmécses pislákolt. A tűzhely hideg. Mitya egy széken ült és az asztalra könyökölve aludt. Nem keltettem fel. Egy halszagú hordóból vizet merítettem egy alumíniumfazékba és megmosakodtam. Előbb persze vissza kellet mennem a sötét szobába, szappanért és törülközőért. Hátizsákomból egy félkilós húskonzervet is előkotortam, - zsákmányolt német konzervet. Amikor a konzervdobozt kis finn késemmel felnyitottam, kiderült, hogy a "Füstölthús káposztával" felírású dobozban nem hús van, hanem baracklekvár. Ez sem rossz ebéd - gondoltam - de ehhez, sajnos kenyér is kell. Kenyerem pedig nem volt. Nem szívesen tettem, de párpercnyi gondolkodás után mégis úgy határoztam, hogy felkeltem Mityát. Ezt könnyebb volt elhatározni, mint megtenni. Vállára tettem a kezem - nem használt. A fülébe ordítottam - válaszul horkolni kezdett. Alaposan megráztam. Ez sem használt. Minél erősebben ráztam, ő annál hangosabban horkolt. Beletörődtem abba, hogy kenyér nélkül, kanállal eszem meg a lekvárt. Mikor a keltegetést abbahagytam - Mitya felébredt.