Abafi [antikvár]

Solon, az egyik görög bölcs, azt fejtegette Kroisos líd királynak, hogy halála előtt senkit sem lehet boldognak nevezni. De vajjon halála után mindenkiről meg lehet állapítani, boldog volt-e életében? Alig találhatni hamarjában embert, akire vonatkozólag olyan jogosult ez a kétség, mint éppen Jósika Miklósra. Emberi és írói pályája merészen magasba lendülő kettős ív, de az emelkedés nem egyenletes, a hullámhegyről egyszerre mély völgybe sűlyed a pálya, nagy diadalokra fájdalmas csalódások következnek, s nem lehet tudni, a siker gyönyöre vagy a bukás keserve rögződött-e meg maradandóbban a hős lelkében, nem lehet tudni, melyik adta meg lelki világának az uralkodó, jellemző tónust. Járjuk előbb végig az ember pályájának fontosabb állomásait. Kedvező jelek között indult ez a pálya. Jósika Miklós báró régi, vagyonos főúri családból származott. Tordán született 1794. április 28-án. Gyermekkorát természeti szépségekben és történeti emlékekben gazdag vidéken élte le, lelke megtelt értékes tartalommal, s nevelése elméjét fejlesztve, testét megedzve, harmonikus egyéniséget formált belőle. Fiatalon, 17 éves korában katonának állt s a Napoleon elleni háborúban, a Mincio folyó mellett vívott ütközetben annyira kitüntette magát, hogy huszadik születésnapját már mint kapitány ünnepelhette meg. S mintha a hadvezetőségen kívül a sors is meg akarta volna jutalmazni a fiatal hőst: a háború véget ért, ő meg Bécsbe került s végig élvezhette azt a sok könnyebb-nemesebb szórakozást, amellyel a bécsi kongresszus idejére a világ középpontjává lett osztrák császárváros szolgált. Bécsben és Párizsban, ahova közben ellátogatott, egyenruhája és kamarási kulcsa megnyitotta előtte a legelőkelőbb szalónok ajtait: Jósika élvezte a nagyúri élet ragyogását, de dolgozott is, művelte magát a színházakban s könyveivel.