Bővebb ismertető
Ők voltak az irók, - a régiek, - manapság semmit nem tudunk.
Irom ezt negyvenedik évem felé, midőn több, mint húsz esztendeje apró betűkből tengetem-lengetem életemet. Éltem. Szenvedtem. Sirtam. Sokat aludtam. Néha boldognak kellett volna lennem egy-egy őszies délutánon. (Magamban az óramutatót figyeltem. Miért örüljek? Úgyis estve lesz nemsokára.)
Ezt a könyvemet sem szeretem jobban, mint a többieket. Gyakran azt hiszem, hogy már senkit és semmit nem szeretek. Olykor álmomban mindenféle figurákat látok. Egyik után sem nyújtom ki a karom. Néha tizenötév előtt megholt apám ellátogat hozzám az éj csendjében. Ilyenkor kisirt szemmel ébredek fel.