Árva Krisztina [antikvár]

Részlet a könyvből: "Késő alkonyat volt már. A hegyek hóolvadásos oldalán újra befagyott a napközben felengedett jég. Fütyülve száguldott a dermesztő szél és harsonásan szűrődött át a várépület zegzugos folyosóin. A csúcsíves keskeny ablakok alig engedtek be egy kis derengést nappal is, most meg sötét árnyak ültek meg a vastag falüregekben. Alacsony vaspántos ajtó dübörögve vágódott be valahol, nyomban utána kísértetváró csönd ült meg lélektelen feketeséggel. Lent a várudvar csúszós, jeges kövein óvatosan sompolygott néhány cseléd és suttogva mutogattak fel az egyik ablakra, ahonnan mécs világossága szűrődött ki a szürke esteledésbe. Néha elhomályosult ez a kis fény is, majd meg meglobbanva elárulta, hogy siető lépésű jövőmenők járnak körülötte. Az alsó termek előtti nyitott, árkádos folyosón végigment valaki. Magasra emelt kezében szövétnek viaskodott a gyilkoló szélrohammal s mikor befordult a csigában csavarodó keskeny lépcső felé, látni lehetett odalentről, amint feljebb halad."