Az édes anyaföld [antikvár]

PEARL S. BUCK ÖNMAGÁRÓL Az itt következő vázlatot vonakodva írta meg Mrs. Buck, a mi unszolásunkra. Ezt írta: „Megvallom, kellemetlen nekem, hogy életemből vett képekkel és részletekkel ismertessem magamat nyilvánosan .. Azt szeretném, hogy ne a személyem, hanem a könyveim révén ismerjenek meg, A kínaiak nagyon érzékenyek az ilyesmi iránt. Ők csak a művészete szerint értékelik a művészt és a művész személye nem érdekli őket". Amerikai misszionáriusok leánya vagyok, akiknek családjai Virginiában és Nyugat-Virginiában laktak. Én voltam utolsóelőtti gyermek a családban, de az első nehéz esztendők nélkülözései - amikor szüleim messze Kína belsejében laktak, ahol rajtuk kívül kevés és gyakran egyetlen egy fehér ember se élt - elragadták minden idősebb testvéremet, kivéve azt a bátyámat, aki visszament tanulni Amerikába, még abban az időben, amelyre már emlékezni se tudok. Ennek következtében én nagyon is egyedül nőttem föl. A szüleim több helyen laktak, de még gyermek voltam, mikor letelepedtek Csinkiang városába, a Jang-ce-folyó partján. Itt töltöttem gyermekéveimet, nagyon nyugodtan, annak a dombnak tetején épült kis bungalowban, ahonnan végig lehetett látni a nagy folyót és az összezsúfolt várost, melynek cserepes háztetői oly szorosan sorakoztak egymás hátán, mint a halpikkelyek. Házunk másik oldalán alacsony hegyek voltak, gyönyörű kertes völgyekkel és bambusz-ligetekkel. A domb alján, amelynek tetején laktunk, hatalmas ódon templom állt; durva, öreg pap lakott benne, aki bambusz-bottal kergetett el, ha séta közben nagyon közel találtam tévedni a kapuhoz. Valami vonzott feléje, bár féltem tőle s ő volt a gyermekkorom mumusa, noha gyakran, mikor éjjel fölébredtem és hallottam a templom harangjának mély, ünnepélyes, magányos kongását a sötétben, bizony eléggé gyötört a szorongás. Ebben a házban született a kis húgom is, itt játszogattunk kettecskén, itt tanított az édesanyám, itt készített elő a kollégiumra és, amit tudok: mindent itt tanultam tőle.