Az orkán I-II. [antikvár]

Részlet: Az az emlékezetes nap így kezdődött: minden ablakomat kitártam a széles fasorra, hogy a diadalmas tavasz behatolhasson a szobámba és kiűzze egy kicsi asszony könnyű illatát. Amint a fák lombján átszűrődve behallatszott a város moraja, egyszerre megtelt a szobám fénynyel és vidámsággal. Az utóbbi időben olyan volt, mint egy nagy skatulya, amelyet teledobáltak mindenféle haszontalan lim-lommal. Könyvek és roskadozó könyvespolcok halmozódtak össze benne, vad összevisszaságban. A hajótörött rendszertelen kapkodásával mindent odahordtam az íróasztalom köré és komolyan magamba szállva, többször elhatároztam, hogy dolgozni fogok. De már több, mint egy hónapja ott éltem könyveim és papírjaim közt, a nélkül, hogy valamire jutottam volna, a nélkül, hogy legalább látszatra, rendet igyekeztem volna teremteni. A földön, a székeken és az íróasztalon könyvek hevertek, kéziratpapírhalmok domborultak ijesztő rendetlenségben; a vázákban lekonyult fejű, hervadt virágok szomorkodtak; ahol szabadon maradt egy kis hely, a könyvállványok között, a falakon, azt képek borították : - a mult feketekeretes ablakai, amelyekről sok vidám és elszomorító emlék arca nézett le rám. No és a levelek, a sok-sok levél, ami mind válaszra várt! Hazulról jött levelek, tele együgyű kedélyességgel, hervatag derűvel...