Az összeomlás 1-2. [antikvár]

Részlet a könyvből: A rajnamenti termékeny síkság ölén, két kilométernyire Mulhousetól ütötték föl a tábort. Az augusztusi alkony borús, felhőkkel terhes mennyboltja alatt hosszú vonalban sorakoztak a sátrak és a zászlósoron egyenletes térközökben, gúlákba rakva ragyogtak a puskák. Vállravetett töltött fegyverrel állottak előttük az örök és mozdulatlanul, elboruló szemmel bámulták a halványlila felhőt, amely a hatalmas folyóból nőtt fel a láthatár peremén. Öt óra tájban érkeztek Belfortból. Most már nyolc felé járt az idő, hogy végre elemózsiához jutottak, de a kiosztás még mindig késett, mert a tűzifa útközben valahol elkallódott. Lehetetlen volt tüzet rakni és megfőzni a levest. Nagy korty pálinkákkal öblögették le tehát száraz kétszersültjüket, ami amúgyis kifáradt lábuknak végleg megadta a kegyelemdöfést. Két katona erőnek erejével tüzet akart rakni a kantin-sátor mögött nyers fából és fiatal, rügyező ágakból, amelyeket szuronyaikkal nyesegettek le, de mintha megmakacsolták volna magukat, sehogysem akartak tüzet fogni. Csak sűrű, fekete füstfelhő keringett lassan és szomorúan az esti levegőben.