Bányászok dicsérete [antikvár]

Néhány perccel Valenciennes előtt, ha a lillei-i vonattal érkezik az ember, különös bűz árasztja el a vasuti kocsit. Néha föláll valaki még idejében, hogy felhúzza az ablakokat, de a bűz besurran minden hasadékon; egyik napon erősebb, másikon gyöngébb, de mindig egyformán undorító. A vicoigne-i régi meddőhányó ég. Így hát az embert torkonragadja a bánya, mihelyt a birodalmába belép. Mindjárt a legroszabb arcát mutatja az idegennek, aki okvetlenül odaáll az ablakhoz, hogy meglássa, miféle virág élhet ilyen levegőben. Az elhagyatott, fakó, halott meddőhányóból két-három helyen fehér és sárga füstoszlopok emelkednek ki, amelyeket a szél lefektet és végigkerget a köveken.