Bor és kenyér I-II. [antikvár]

Részlet: Ott ül Don Benedetto, öreg pap, a kert alacsony kőfalán, a ciprusfa alatt. Fekete reverendája összeolvad a fa elnyúló árnyékával. Háta mögött, puszpángbokor és rozmaringtő között, a húga sző a szövőszéken. A vetélő röppen a kék és piros gyapjúfonál közt, balról jobbra, jobbról balra, a taposó üteme kíséri, ahogy a nyüstfonalat emeli és a borda üteme, amint a vetüléket veti. Langyos délután, április végefele. A gondolat kíséri a vetélőt, térül balról jobbra és jobbról balra. Jobbfelé a városba ér; balra rögtön a hegyekbe ütközik. Jobbra ott a vasút és az ország útja: az ókori Via Valéria nyomain visz mezők, gabonaföldek, krumpli, cukorrépaültetvények, bab és kukorica közt Avezzanóba, Tivoliba és végül Rómába. Balfelé fut, szőlők, borsó és hagyma közt a járási út, hamarosan hegynek kapaszkodik, úgy nyomul az Abruzzók mélyébe, a bükkösök, a maradék medvék birodalmába, Pescasseroliba, Opiba és Alfrenába. A pap húga a vörös orsós vetélőt hajítja a láncba. A köves, kacskaringós járási út olyan, mintha kiszikkadt hegyipatak ágya volna. Rajta fiatal parasztasszony jön csacsiháton, gyerek a karjában. Fehér az út; a szántóföldön, amelyet szegélyez, két szamár húzta faekéjével, parasztember von barna sávokat.