Boszorkánytánc [antikvár]

Részlet a könyvből: - És tudja már? Megmondtátok neki? A nyurga, neuraszténiás képű szanitéchadnagy leverten nézett a komor ezredorvosra: - Igenis, ezredorvos úr! Kranz törzsorvos új megmondotta. - És... mit szólt hozzá? Hogyan fogadta? - Semmit sem mondott, ezredorvos úr! Mélyen, szívettépően sóhajtott és a falhoz fordult. A sovány, szőke gyerek csüggedten bámult a folyosó túlsó falára. Mintha ő is a szilárd falnál keresne védelmet a túlnehezen ostromló nyomorúság ellen. - Jobb szerettem volna, ha sír vagy káromkodik - tette hozzá halkan. - És ha elgondoljuk, hogy ezer és ezer férfi nyomorodott meg - mormogta keserűen az ezredorvos. A szanitéchadnagy ködös gyerekszeme elszakadt a fehérre meszelt faltól, most a folyosópadló kőkockáit nézte: - Ezredorvos úr, én attól tartok, ha kibocsátjuk a főhadnagy urat innen: felül a vonatra. Visszautazik Pestre. Ahogy megérkezik, egyenesen fölmegy a legelső útjába került új bérpalota ötödik emeletére, onnan leveti magát az udvarba. - Tekintettel arra, hogy már nem lőheti főbe magát és nem tudja beretvával elvágni a nyakát - mondotta fanyarul az ezredorvos.