Cinq-Mars összeesküvése [antikvár]

Cinq-Mars nem dátum, hanem személy. Jelen esetben nem március ötödike, hanem Henri d'Effiat márki, aki a Cinq-Mars nevet egy családi birtok után örökölte". E név - egyben - regénycíme is ifjúkorom egyik bálványának, Alfred de Vignynek, aki a francia romantika legjelesebb költői közé tartozott. Rajongásom tárgya volt, akárcsak André Chénier (mert - szerintem -Chénier is inkább romantikus volt már, nem pedig klasszicista), valamint Byron, Lamartine, Heine, Puskin, Victor Hugó és Lermontov. Úgy látszik, a romantika lantosai hatottak legjobban viharzó érzelemvilágú, ifjonti lelkemre. Elsősorban lírájuk érintett meg, de a prózájukért is lelkesedtem: Puskin és Hugó elbeszéléseit, regényeit úgy faltam, mint osztálytársaim a filléres ponyvákat, leginkább a Nick Carter-történeteket. Vigny prózai alkotásait nem ismertem akkor még, csupán néhány költői művét. A farkas halálát betéve tudtam, pedig korántsem kurta költemény... Lecsaptam minden antológiára, amelyben írásaival találkozhattam. így például arra a zsebbe férő válogatásra is, amely Somlyó György szerkesztésében Francia költők antológiája címmel (a Móra Ferenc Könyvkiadó gondozásában) jelent meg 1958-ban. A könyv végén rövid ismertetések voltak a gyűjteményben szereplő költőkről. És mit olvasok Vignyről? Többek között ezt: Szent vágyak dalnoka, isteni, szűzi hattyú -írta róla Sainte-Beuve. A legutóbbi években nagy feltűnést keltő, új, irodalomtörténeti kutatás szerint viszont ez a szűzi hattyú sajnálatosan gyanús viszonyban állott III. Napóleon titkosrendőrségével". Egy világ omlott össze bennem. Bizony, nem tudtam megemészteni egyhamar a dolgot. Aztán nemsokára francia földön találtam magam, ösztöndíjasként.