Ébredés/Ez a ház kiadó I-II. [antikvár]

A júliusi nap délután öt órakor a Robin Hillen álló házba, az udvar súlyos öntött üvegtetején keresztül éppen a széles lépcső fordulójára esett és ebben a ragyogó sugárözönben állott a kis Jon Forsyte, kék vászonban tetőtől talpig. A haja csillogott és ráncbavont homlokkal tanakodott magában azon, hogyan jusson le a lépcső tövébe, most utoljára, mielőtt a kocsi haza hozná apját és anyját. Egyszerre négyet ugorjon és a végin ötöt? Unalmas! Lecsússzon a karfán? De hogyan? Arccal vagy lábbal előre? Szintén unalmas! Avagy talán hason, féloldalt fordulva? Gyönge mulatság! Vagy hanyatt, kitárt karokkal? Tilalmas dolog! Vagy fővel előre, hasoncsúszva, amely módszert még senki se látta magán kívül! Ez volt az oka, miért borult redőkbe a kis Jon napsütött arca... 1909 nyarán, azok a jámbor lelkek, akik már akkor is az angol nyelv egyszerűsítéseért rajongtak, nem bírhattak tudomásul Jonról, mert különben a magukénak vallották volna. De hát az ember gyakran túlságosan szimpla, mert a kis fiú neve tulajdonképpen Jolyon volt, s apja, aki élt, s féltestvére aki meghalt, már birtokba vették volt a másik két rövidítést, Jot és Jollyt. A kis Jon mindent el is követett a megszokott hangzás érdekében s eleinte Jhonnak, majd Johnnak nevezte magát, s míg az apja el nem magyarázta miért kell, nem hívta magát Jonnak.