Első örömök [antikvár]

Részlet a könyvből : Egy kilencesztendős-forma mezítlábas kislány csecsemőt rázott a térdén, s közben azon volt, hogy a csöppség tátott szájába kis rongyba kötött megrágott kenyeret dugjon. Az apróság a fejét forgatta, a sírástól rángatózott, s meztelen lábacskáját felhúzta a hasáig. - Majd adok én neked - kiáltott rá dühösen a kislány és lerakta a gyereket a tornác kőpadozatára. Felállt, lesimította térdén a szoknyácskáját és nekitámaszkodott a meleg falnak. Kezét a háta mögé dugta és úgy nézett a kicsire, mintha azt mondaná: ha abba nem hagyod az ordítást, a kezemet sem mozdítom érted. Húsvét utolsóelőtti napja volt. A nép már kisétálta magát, de az utca még az ünnep fárasztó szépségeit lihegte ... Ilyenkor az ember már sajnálta egy kicsit, hogy az ünnep végefelé jár, de örül, hogy még nem ért teljesen véget és talán még jut kis idő, s lehetőség a szórakozásra. Lentről, a Volga partja felől idehallatszott a faházak lakóinak részeg üvöltése, amely hol elhalt, hol meg elképesztően magasra csapott. Vad hangzavar terjengett: a részeg énekhang, s a harmonika a harangszóval és valahol a messze víz fölött a harangok lomha zúgása a kikötők lármájával vegyült össze. Szerte az úttesten málnaszínű, azúrkék, vérvörös és főtt hagymával sárgára festett tojáshéjak hevertek egymásba taposva. A nép kedvére rágcsálta a tök- és napraforgómagot és diót, közben karamell cukorkát szopogatott. A szél szertefújta, szétszórta a tojás héját, s a papírdarabkákat, amelyek szinte elborították a gyalogjárót, s a kocsiutakat.