Fák és gyümölcsök I-II. [antikvár]

Részlet a könyvből: A város közepén, a főtéren egymással szemben állt a három templom: katolikus, református, görög keleti. A katolikussal átellenben az új gimnáziumépület zárta be a teret. A kapun zajongva tódultak ki a gyerekek. Egy óra volt. Kovács Miklós, a helyettes igazgató, még várakozott egy ideig az üres tanári szobában. Várta, míg szétoszlik a diákcsapat és kiürül a tér. Irtózott a csoportosulásoktól, mindig úgy érezte, nevetséges és az értelmetlenül fölcsattanó röhejek neki szólnak. Ilyenkor tavasszal, mikor a nyolcadikosok kiöltöztek, ruhája is feszélyezte. Ha fölsősök köszöntötték, először nem a kalapjához nyúlt, hanem a nyakkendőjéhez, rendszerint félrecsúszott, úgy lógott ki magas gallérja alól, mint egy összesodrott rongydarab. A tanáriban a mosdó fölött aranykeretes tükör függött. A helyettes igazgató soha nem mert belenézni. Félt, hogy valamelyik kollégája rányit, észreveszi. Lealázónak tartotta, hogy egy férfi tükör elé álljon, általában, hogy külsejével különösebben törődjék. A férfi legyen szerény és lemondó, gyűlölje a hivalkodást: ez volt az elve. Zavarodott idegenkedéssel figyelte fiatal kartársait, akik gondosan öltözködtek, kölnivizet használtak, illatos tarka zsebkendőket hordtak és borotválás után bepúderoztatták arcukat. Megvetette őket, irtózott tőlük, mint a fertőzöttektől.