Garlan Berta asszony [antikvár]

Részlet a könyvből:Lassan jött le a dombról; nem a széles kocsiúton, mely kanyarogva szaladt a városnak, hanem a keskeny ösvényen, a szőlők között. Fiacskája, kit kézen fogva vezetett, folyvást előtte ment egy lépéssel, mivel kettejüknek nem volt elég a hely. A késő délutáni nap szemébe tűzött s még nem volt annyi ereje, hogy Bertának kissé lejjebb kellett húznia barna szalmakalapját s le kellett sütnie szemét. A hegyoldalak, melyekhez a kis város támaszkodott, úgy csillogtak, s a folyó, mely amott, a városon kívül, a ligetek között felbukkant, tündökölve folyt tova. A levegő meg se rebbent, s az esti hűvösségnek még nyoma se volt.Berta megállt egy pillanatra s körülnézett. Egyedül volt fiacskájával, s különös csend vette körül. Ma fenn, a temetőben sem találkozott senkivel, még az öregasszonnyal sem, ki máskor a virágokat öntözte, a sírok díszét gondozta s akivel néha elcsevegett. Úgy rémlett Bertának, mintha rég eljött volna hazulról s rég nem beszélt volna senkivel sem. Most hatot ütött egy toronyban. Így hát alig telt el egy óra, hogy lakását elhagyta s még kevesebb ideje, hogy az úton a szép Rupiusnéval beszélgetett. Az a pár perc is, mely azóta mult el, hogy a férje sírján állt, oly messzinek tünt fel neki.