Hadiárvák [antikvár]

AZ APÁK 1918. júniusában a kétszázas honvédezred harmadik zászlóalja innen rekedt a megáradt Piavén, s már negyedik napja várta, hogy mint dandár tartalékot a Montellon túl harcoló arcvonalba rendeljék. Soligo di Piave nevű kis olasz városban a viszonyokhoz képest eléggé kellemes kvártélyt ütöttek, mert ez a városka, bár közvetlenül a régi arcvonalon feküdt: békesziget volt az egyébként még az offenziva előtt is eléggé nyugtalan vonalban. És mint ilyen, az offenziva megindulásáig a hadosztályparancsnokság székhelye volt. Kivételes helyzetét annak köszönhette, hogy amikor az előző évi offenziva nagy lendülete elérte a Piave-vonalat: a falucska közepén hatalmas parkban fekvő renaissance-kastélyában súlyosan betegen feküdt gróf Rotta Brandolini bíboros. A bíboros kollégium e kiváló tagja egész Olaszországban nagy köztiszteletnek örvendett. Hiszen mindenki tudta, hogy a pápai trón esetleges megüresedésekor a legkomolyabb esélyei vannak arra, hogy Szent Péter örökébe lépjen. Másrészt pedig feje volt annak a hatalmas, évezredes múltú főúri dinasztiának, amelyik a Venetai tartomány nagy birtokainak kétharmadrészét tartja ma is kezén. Mindenki tudta róla, hogy egyike azoknak a lelkes olasz patriótáknak, akiknek tekintélye és vagyona minden olasz irredenta törekvésnek volt mozgató lelke. A bevonuló magyar csapatok az ősz bíborost az egyházfejedelmet megillető tisztelettel vették körül, amit ő méltóságos, de hideg elismeréssel viszonzott. Az igen gyér érintkezés folyamán finoman hangsúlyozta, hogy mint olasz patrióta nem óhajtja igénybevenni azokat az előnyöket, amelyeket a megszálló parancsnokság az egyház hercegének biztosítani kiván. Valahogy ennek az állapotnak a híre a fronton át is eljutott az olasz főparancsnokságokhoz és így alakult ki hallgatólagosan ennek a békeszigetnek kiváltságos helyzete, melyet még az újabb offenzíva vihara sem rendített meg.