Köd [antikvár]

Részlet a könyvből: Amikor Augusto Perez az utcára lépett s a háza kapuja elé állt, jobb karját kiterjesztette, nyitott tenyerét lefelé fordította, és szemét az égnek irányítva, pillanatig mozdulatlanul állt e szoborszerű és fenkölt magatartásban. Nem, mintha meghódítani akarta volna a világot, hanem mert figyelte, ha esik-é. És mikor a kezehátán az esőcseppek üdítő hatását érezte, szemöldökét bosszúsan összevonta. De nem azért, mintha az eső miatt bosszankodott volna, hanem mert kénytelen volt az esernyőjét felnyitni. Hiszen oly elegánsnak, oly karcsúnak tetszett, a tokjában begöngyölve! A csukott esernyő épp oly elegáns, mint amilyen csunya a nyitott esrnyő. "Valóban szerencsétlenség - gondolta Augusto - ha az ember kénytelen a holmijának hasznt venni. A használat koptatja, rontja, s bizony tönkre is teszi a szépséget. A tárgyak legnemesebb hivatása, hogy szemléletül szolgáljanak az embernek. Milyen szép a narancs, mielőtt megesszük. Az égben egészen másképpen áll majd a dolog, amikor minden ténykedésünk az Isten szemléletére fog szorítkozni, vagy helyesebben kiterjedni. Ide lent, ebben a nyomorult életben, egyébbel nem törődünk, mint, hogy hasznát vegyük az Istennek. Mindig azon iparkodunk, hogy felnyissuk, mint az esernyőt, s megvédjen bennünket mindenféle baj ellen."