Bővebb ismertető
ELSŐ FEJEZET
DIÁKOK 0LASZRÖSZK2N
Egy még nem is nagyon megsárgult krónika után írom ezeket a dolgokat, úgy amint következnek. Annyira biztosak és hívek az események egyes főadatai, hogy a neveket se tartom szükségesnek megváltoztatni és semmi cirádát, semmi írói arabeszket nem teszek hozzá. Az, aki a naplójában följegyezte e történetkét, sohase szokott hazudni másoknak se. Hát még saját magának minek hazudott volna? Igaz hát minden sora. Miért rontsam én el nem igazra?
Az áll ebben a naplóban, hogy az úgynevezett zöld-csütörtökön két sárospataki diák állított be az olasz-röszkei kocsmába körülbelül most nyolcvanöt éve. Vakációra mentek a szomszéd megyébe, Bornócra és közvetlen ebéd után érkeztek az említett olaszröszkei kocsmába per pedes apostolorum. Akkor még a diákok nem voltak úgy elkényeztetve, mint most. A taneszközök közt első helyen a nádpálca szerepelt s a közlekedési eszközök közt a ,,gyü két lábam". Hanem a diákok gyomra már akkor is mindig korgott, sőt még jobban, mint a mostaniaké. A méta nagy nővesztője volt az „eíye-petyének", ahogy az étvágyat hittak akkor magyarul. A két diák — szakállal, bajusszal ékeskedő mindenik — nagyon savanyú ábrázatot vágott a csibukozó kocsrnárosnénak arra a kijelentésére, hogy semmi ennivaló nincs.
— Hja, — mondá a kocsmáros, aki maga is értett a kulináris latinsághoz — sero venientibus ossa. Jöttek volna az ifjú urak egy órával előbb. Olyan pörköltem volt, hogy a palatínus is kitörülte volna a tálat utána.
— Hát nem főzhetne valamit a néni hirtelenében? — kérdé az egyik diák, szelíden föltekintve az asszonyra.
Az nagy füstöt eresztett erre a csibukszárból, aztán így szólt jószívűen:
7