Lelkirokonság [antikvár]

Már Goethe életében, mindjárt megjelenésekor, az erkölcstelenség vádjával illették ezt a könyvet s e vád, a mű örök szépségeinek elismerése és méltatása mellett, azóta is folyton foglalkoztatja minden esztétikusát és kritikusát. Goethe maga, midőn egy hölgy kijelentette előtte, hogy erkölcstelennek találja ezt a művét, egy ideig nagyon komolyan hallgatott, majd mély meghatottsággal így szólt: - Sajnálom, mert ez a legjobb könyvem. Ne gondolja, hogy ez csak egy öreg ember szeszélye, igen, azt a gyermeket szeretjük legjobban, mely utolsó házasságunkból, nemzőerőnk legkésőbbi idejéből való. De ön igazságtalan úgy velem, mint könyvemmel szemben. A törvény ebben a könyvben igaz, e könyv nem erkölcstelen, csak magasabb szempontból kell tekinteni. A közönség erkölcsi mérték ilyen kapcsolatban nagyon erkölcstelennek tünhet föl.