Lily Christine [antikvár]

ELSŐ FEJEZET. Emlékeiknek nyugodt, boldog harmóniájában talán annak a szombat estének furcsa és végtelenül vonzó emléke volt nekik a legkedvesebb. Érdemes arra, hogy megálljanak, elgondolkozzanak, megvitassák. Ennél misem volt könnyebb! Szerettek visszatekinteni, emlékeikben újra találkozni, akárcsak futó ismerőseikkel is, akik őket már régen elfelejtették s akikre ők ma is bizonyos felületes rokonszenvvel gondoltak. Bizonyára őrangyalaik meglehetős bosszúságára. Mert az őrangyalokat semmi sem untatja annyira, mint védenceik felületessége. Ezért nincs soha békesség a földön. Ám a mi barátaink vértezve voltak a szent és profán, hím- vagy nőnemű szirének nagyravágyó fondorlataival szemben. Különösen ebből az alkalomból, amikor e haszontalan időtöltésüknek oly nagyszerű magyarázatát nyújthatták. Mert most szünidőztek. A szünidő ünnep s mit ér az ünnep a maga uralkodó istennője nélkül ? Az ő ünnepüket egy égettcukorszínű hölgy emléke uralta. Ködös, megindító, szomorú istenség. És magányos, természetesen, mert nagyon korrekt istennő volt. Tradíciókhoz ragaszkodó. Az volt benne a legvonzóbb, hogy kedvükre kételkedhettek benne, úgy, ahogy az ember a régi, bölcs idők drága isteneiben kételkedhet. A nélkül, hogy a saját hitetlensége haragot és durvaságot keltene, mint annyiszor a komolyabb istenségekkel szemben.