Lourdes [antikvár]

Részlet a kötetből: Első nap Ahogy a mozgó vonat harmadosztályu kocsijának kemény padjain összezsúfolt zarándokok és betegek befejezték az Ave maris stellá-i, amelyre Orleáns állomás elhagyása után zendítettek reá, Marie lázas izgalommal emelkedett föl kissé nyomorúságos fekvőhelyéről és megpillantotta az erődítményeket. - O, az erődök! - kiáltotta boldogan, szenvedéseiről megfeledkezve. - Csakhogy elhagytuk Párist, csakhogy útnak indultunk végre! M. de Guersaint, az apja, mosolygott örömén, mig Pierre Froment abbé testvéri gyöngédséggel nézte és kissé megfeledkezve magáról, résztvevő nyugtalansággal mondta: - Holnap reggelig el vagyunk látva! Csak három óra negyvenkor érünk Lourdes-ba. Több mint huszonkétórás utazás! Félhat lehetett. A csodaszép reggeli tisztaságban éppen ragyogón kelt föl a nap. Augusztus 19-ike és pénteki nap volt. A látóhatáron apró felhők viharos forróságu, nehéz napot jeleztek. A rézsútos sugarak behálózták a vasúti fülkéket és táncoló aranyporral töltötték meg. Mariet újra félelem fogta el: - Igen, huszonkét óra! - mormolta. Apja segítségével visszafeküdt keskeny, ereszszerü kis ládájába, amelyben már hét éve lakott. Kivételesen megengedték, hogy a podgyásszal együtt két pár leoldható és visszarakható kerekét is elvigye, hogy sétáltathassák. A gördülő koporsó deszkái között szorongva, három ülést foglalt el a padon. Ugy feküdt egy pillanatig behunyt szemmel. Lesoványodott, ijedt arca gyermekesen finom és bájos maradt huszonhároméves kora ellenére is. Csodálatos szőke haját, királynői haját nem kezdte ki a betegség. Nagyon egyszerű, fekete vászonruhát viselt. Nyakán az ápolócédula lógott, nevével és számával. Ő maga kivánt igy megalázkodni, hogy nyomorbakerült családjának ne kerüljön pénzébe.