Művészházasságok [antikvár]

Heurtebise-né. Tiszta sor, nem arra született ez a nő, hogy művésznek legyen a felesége, kivált azé a rettenetes fiúé, a ki olyan szenvedélyes, tomboló, túlcsapongó volt, a ki hetykén hordva fejét, felborzolt bajuszszal járt s a ki úgy viselte fura és dühre ingerlő nevét, mintha minden ostoba konvencziót, minden nyárspolgári balitéletet ki akart volna hívni vele. Heurtebisenek hívták. Hogyan, minő csoda segítségével sikerült az asszonykának, a ki egy ékszeresboltban, óralánczok és zsinórra fűzött gyűrűk halmaza mögött cseperedett föl, hogyan sikerült elszédítenie ezt a poétát? Tessék elképzelni egy bolxos-hölgynek bájait, - csupa határozatlan vonás, örökké mosolygó, hideg szempár, előzékeny és derült arcz, semmi valódi elegantia, de bizonyos kedvelése a villogónak, az üres pompának, a mire kétségtelenül édesapja kirakata mögött kapott rá s a mi abban is nyilvánult, hogy kedvelte, válogatta a selyem nyakkendő-csokrokat, az öveket és csatokat; vegyük még ehhez illatszerekkel gondosan lesimított, fodrászfésülte haját, a mely az alacsony, makacs keskeny homlokra hullott, melyen a redők hiánya nem annyira az ifjúságot, mint a gondolatok teljes távollétét jelentette. De, ha ilyen volt is, Heurtebise mégis belészeretett, megkérte kezét és mint hogy a fiúnak volt valamelyes vagyonkája, nem is járt nehézséggel annak elnyerése...