Nyári közjáték [antikvár]

Részlet a könyvből: Fölfelé kerekítve az esztendőket: majdnem húsz évvel ezelőtt, amikor Borbolyaváron a nyár még az enyém volt, az akkori események színhelyét nem így hívták. Ma sem így hívják. De azóta a Baedeckerbe került, - igazán nem azért, mert akkor, azon a nyáron én ott voltam, - mindenki elhiszi, nem ezért; - egyszerűen fölfedezték, gyönyörű kirándulóhely lett belőle, ország nevezetessége, töröklátta öreg ékszer a történelemből; és mások töltik ott azóta a nyarat, mert akárhol töltik is, immár másoké a nyár. Idővel, pénzzel mikor sem bővelkedő, az idén mégis megengedhettem volna magamnak, hogy elmenjek és megnézzem a nyarat Borbolyaváron mégegyszer. Nem mentem. Gondolom, még nem vagyok túl egészen mindenen; de én már nem fogok több nyarat látni Borbolyaváron. Vannak borbolyavári nyarak, amelyekből egy embernek csak egyet ad az élet... majd megértitek ezt mindjárt, ha meghalljátok: tizenhétéves voltam és akkor hagytam ott a középiskolát mint jólérett diákkisasszony; s jutalmul, a család védő szárnyai nélkül először mehettem el valahová hosszabb időre, zsebpénzzel és tizenhét esztendővel... Annyi fiatalságom és önállóságom volt együtt egyszerre, hogy azt se tudtam, hová tegyem. Az a nyár mindenekfölött az enyém volt, elsősorban az enyém; ...senkinek se volt olyan nyara azon a nyáron, mint nekem. Azelőtt sohasem tudtam úgy szenvedni és soha annyi szépséget meg nem értem, mint azon a nyáron. Soha annyi szépséget.