Páris [antikvár]

Részlet: Ezen a reggelen - január vége felé - Froment Péter abbé, akinek a Montmartre-on emelkedő Szent Szivtemplomban kellett misét mondania, már nyolc órakor ott volt a dombon, a bazilika előtt. És mielőtt belépett volna, egy pillanatra végignézett Párison, amelynek óriási tengere a lábánál terült el. Kéthavi rettentő hideg, hó és jég után Páris belefulladt a komor, borzongó olvadásba. Az ólomszinü széles égboltról vastag köd gyászleple hullott le. A város egész keleti része, a nyomor és a munka negyedei mintha elmerültek volna a vörhenyeges füstfelhőkben, amiken megérzett a műhelyek és gyárak lehellete; nyugat felé, a gazdagság és az élvezet negyedei felé pedig a köd megritkult, megvilágosodott, nem volt már egyéb, mint finom, mozdulatlan gőzfátyol. A látóhatár kerek vonalát alig lehetett megsejteni, a házak határtalan mezeje olyannak látszott, mint valami kőkáosz, teleszórva veszteglő pocsolyákkal, amelyek halvány párával töltötték meg a mélyedéseket s amelyekből koromfeketén váltak ki az épületek és a magas utcák gerincei.