Régimódi földesurak [antikvár]

Részlet a könyvből: Nagyon tetszik nékem az istenhátamögötti úri lakok magányos gazdáinak szerény élete, akiket nálunk Oroszországban régimódi embereknek szoktak nevezni. Milyen szépek egyszerű kis házaik, festői egyszerűségük, mennyire elüt az új épületektől, amiknek a falait még nem mosta tarkára az eső, a tetejét még nem borította el a moha, a tornácán még nem hullott le a vakolat és csupaszon égnek vörös téglák. Néha nagy örömmel merülök el ennek az életnek, ennek a rendkívül magányos életnek a levegőjébe, ahol nincs vágy, ami túlrepülne, a kerítésen vagy a kert elvadult bokrain, amelyek a sűrű alma- meg szilvafákat körülveszik vagy a falu kunyhóin, amelyek körülötte meghúzódnak félrebillent tetővel, a fűzfák, bodzafák, orgonabokrok és körtefák árnyékában. Ezeknek a szerény kis földesuraknak olyan csöndes az életük folyása, olyan csöndes, hogy az ember egy pillanatra szinte megfeledkezik magáról és azt hiszi, a gonosz szellemnek, amely a világban kavarog, minden szenvedélye, kívánsága és nyugtalan fészkelődése a valóságban nem is létezik és az ember csak álmában látta csillogó, áttetsző látomás képében.