Rohanó élet [antikvár]

Részlet a könyvből: Abban a pillanatban, amikor az út felért a domb tetejére és indulóban volt lefelé, a férfi kiugrott a taxiból, még mielőtt a vezető fékje megcsikordult volna. Bement az egyik külvárosi kertes vendéglőbe, ahol az ember nyáron azért szeret ebédelni, mert köröskörül szép a kilátás, vacsorázni pedig azért, mert jó hűvös van. Ideges léptekkel átsietett a kecskerágóval szegélyezett árnyas úton és a terraszig vágtatott. Az ellentét olyan meglepő volt a rekkenő hőségben és éles fényben úszó külváros és a mozdulatlan, fagyos csendben megdermedt hatalmas kilátás között, hogy a férfi megtorpant. Alatta Párizs úgy nyílt ki, mint valami hatalmas legyező ; a felülről induló lejtő beleveszett a Szajnába, mely a Clamart-i dombok és a Sénart-i erdő magasan fekvő részei között keringett engedelmesen. A szem ellátott Villeneuve-Saint-Georges-tól Kremlin-Bicetre-ig. A férfi leült egy vasasztal mellé, tapsolt. Kétszer is rátekintett karórájára, baráti tekintettel. Senki sem hajlandó innivalót hozni neki. Végre egy hetvenévesnek látszó pincér került elő, lassan letörölte az asztalt s mozdulatain látni lehetett, hogy a sok éjjeli szolgálat még fokozta reumáját. Miért idegeskedik a vendég, hiszen céljához ért ? A nap még végignyilazott az égen, mely lent már egészen sötét volt: sietős fények igyekeztek kituszkolni az égboltról a napot, ezt a szinészt, aki nem tudja elhatározni magát, hogy lemenjen a színpadról: még most is ott ténfergett a kilencórai nyári alkonyatban, beleveszve a rozsdavörös ködbe.