Új remény [antikvár]

Részlet a könyvből:"Száraz reggel volt, csakúgy csikorgott a hideg. Mintha szenvedett volna a fagyos sűrű levegő, mintha titkos repedést viselt volna magán a nagy nyomástól. Csend feküdt a sétányokra és tapadt hozzájuk titokzatosan; nem zajtalanság némasága volt ez, hanem valami önmagában való dermedtség.Időnként végigsöpörte a Muethe és Passy sarkát, a Bois de Boulogne vidékies elejét a mezők csípős, szomorú szele.Két nő haladt a maga pusztaságban is szép úton, egy kopasz élősövény mellett. Le- és feljárkáltak, elsétáltak és vissza ugyanazon az úton, amely nagyon tetszett nekik.Az egyik mohón szívta be a havas levegőt, mintha mélységes mély szomját akarná oltani vele, a másiknak síma nézésében egyszerűbb, egyenletesebb lélek tükröződött.Félszavakból megértették egymást és meghittség volt hallgatásukban, de azért meglátszott, hogy nem egy vér folyik ereikben.A magasabbik huszonhárom, huszonnégyéves lehetett, - Sabinenak szólította a másik, - sovány magas volt; arca selymes, sápadt, haja puha, kékesfekete; szeme sötét, égő és bársonyos, pupillája körül a hold kékes fényében játszott a szem fehérje. Szemeinek tüze melegséggel árasztotta el a fiatal asszony egész alakját."