Vadvirág [antikvár]

Részlet a könyvből: "Valahányszor, nagy ritkán, látogató vetődött a californiai hegyek között meghúzódó, elhagyatott, kicsiny ranchra, ez az esemény mindig nagy izgalmat váltott kia aház lakóiból. A három lompos juhászkutya vad utagással rontott elő a dudvával fölvert udvarból. A hat darab fehér kacsa, megrettenve a toporzékoló bunádoktól, kétségbeesett hápogásba kezdett és oly követelően vonta magára a figyelmet, mintha legalább is az ősi Róma történelmi nevezetességű libájának képzelné magát mindahány. A férfi, akinek ez a ranch volt az otthona, letette a könyvet, amit ovlasott és kíváncsian lépett az ajtóhoz. a rendetlen, elhagyagolt külsejű asszony, akieddig kelletlen arccal kapálta a tágas faház mögött elhuzódó kukoricaföldet, most édreklődve árnyékolta be kérdes kezével a szemét, hogy az alkony fényében jobban láthassa az érkezőt. Az emberpár, megpillantva a Buckeye Creek mentén vágtában közeledő fehér kancát, rögtön tudta, ki a látogató. Az asszony nehéz sóhajtással simította ki arcából az előrehullott fakó hajfürtöket és folytatta a kapálást. Valamikor szépség lehetett, csakhogy ez már nagyon régen volt. Megtört szemében hamarosan kialudt az imént föllobbant tűz. Érdeklősse nem tartott sokáig. Ehhez a vendéghez neki kevés köze van, hiszen a férjét látogatja meg és a két férfi mindig zavartalan kettesben szokott tanácskozni. Az ajtóban figyelő férfi, csinos, sápadt képű, jóruhás fickó, kedvetlenül ráncolta a homlokát és magasra vonta keskeny vállát, mint aki már elve elhárít magától minden felelősséget."