Dalok Könyve [antikvár]

A romantika Németországban 1825 körül ünnepelte legszebb napjait. A bámulók csapatja tolongott körülte. Az irodalom és kritika tornaterén minden lovag saját színeivel paripázott. A királyok leereszkedő mosolylyal üvdözölték, met a romantika tömjénfüsttel áldozott nekik, s a diplomaták is kegyeikbe fogadták, mert a népekkel elfeledtette a szabadság gondolatát. E büszke várkisasszony, a romantika, a középkor régi várában ütötte fel tanyáját, melyet újra rendbe hozott. Dülöngő falai közt - természetesen csak fából - pompás termet épített. Karcsú oszlopok tartották büszkén a mór kupolát s a szent, titokteljes költészet trónja körül a régi császárok óriási kőszobrai állottak, minden perczben késznek mutakozván kardot fogni az úrnő védelmére. E szökőkutakkal, fáklyákkal és gyertyákkal ékesített teremben gyűltek össze a romantikusok. Mily vígan mulatoztak! Hány tarka, pompázó álarczost lehetett itt látni! Ragyogó díszöltönyben jöttek a német, frank, mór és saracén lovagok; szőke nemes kisasszonyok, égszínkék, csillagokkal, biboros köpenyekben, melyeken arany-napok fénylettek s jöttek végül a hosszú, hullámzó hajú troubadourok s újra megénekelték a merész kalandokat, az édes szerelmi epedést. A lovagok elragadtatva tapsoltak, a nők keble vágytól dagadt s a romantikus költészet gót trónjáról illatos győzelmi koszorúk hullottak a dalnokok felé.