Horatius összes lirai költeményei és az ars poetica [antikvár]

Horatius Flaccus az első költő az európai irodalom történetében, akinek egész életrajza kiolvasható költeményeiből. Ebben a tekintetben is előtte járhatott két korai mintaképe, a görög Archilochos és a római Lucilius; az első, akinek éppen Horatius szerint személyes sérelmei adták a jambusok kíméletlen fegyverét a kezébe (AP. 79), a másik, akiről ugyancsak Horatius állapítja meg, hogy egész élete elénk tárul könyveiből, mintha csak fogadalmi táblára jegyezte volna fel sorsa fordulásait (II. Sat. I. 32-34). Csakhogy mindakettőtől csupán sovány töredékek maradtak reánk, míg Horatiustól mindazt megőrizte a középkor legsötétebb századain is diadalmaskodó kézirati hagyomány, amit műveiből érettnek nyilvánított, s mint ilyet gondos csiszolgatás és öntudatos mérlegelés után a közönség elé bocsátott. Ez a hagyaték a Horatius-kiadások hagyományos rendjében: az ódák négy könyve, s a hozzájuk csatlakozó „Százados ének", az epodusok könyve, a satirák és az epistolák két-két könyve, s az epistolák, költői levelek gyüjteményétől nagy terjedelmével önállósuló levél a Pisokhoz a költészetről (de arte poetica). A hagyományos sorrend nem fedi a könyvek első közrebocsátásának az időrendjét - chronologiai szempontból az epodusokat illetné az elsőség s az ódák negyedik könyve az epistolákkal már a költő őszének legérettebb termését képviseli. Egy-egy könyvön belül sem a keletkezés sorrendje, hanem az architektonikus elrendezés erőltetettség nélkül érvényesülő igénye szabja meg a költemények egymásutánját.