Horatius satirái és epistulái [antikvár]

A satira és epistula műfajáról és Horatiusról, mint salira- és epistulaíróról szó van az első kötetet megnyitó élet- és jellemrajzban. Az Előszóban pedig rövid megokolása olvasható annak, miért választottam a satirák és epistulák átültetésében az eredeti mérték (hexameter) helyett a verses drámának Shakspere és Lessing óta legszokottabb versalakját, az ötös és hatodfeles jambust. Itt most nincs más mondani-valóm, mint a következő. Be kell vallanom, hogy mindent latba vetve itt is le kellett mondanom a „teljességről", mint az első kötetben, s valamint ott elhagytam három olyan epódust, melyek közül legalább kettő (8., 12.) a horatiusi költészetnek minden kára nélkül elveszhetett volna s melyek a mi aesthesisünkre nézve csak bántók lehetnek, úgy itt is elhagytam három olyan satirát (I, 2., II, 3., II, 7), amelyek, - bár a költőre és korára mindenesetre jellemzők és egy vagy más szempontból értékesek - akadályul szolgálhatnának arra nézve, hogy ez a magyar Horatius ne csak a művelt nagy közönségnek, hanem „uirginibus puerisque" is eleget tehessen és hivatásának mentül teljesebben megfelelhessen. Ugyanezért maradt el egy pár sor a brundisiumi útleírásból (I, 5). E kötet berendezése csak abban tér el az első kötetétől, hogy azokhoz a helyekhez, amelyeknek megértésére nézve szükségesnek látszott, a lap alján mindjárt hozzáfűztem a felvilágosító magyarázatot. Az egyes darabokra vonatkozó általános magyarázatok itt is a költemények után következnek, a tulajdonnevek magyarázata pedig betűrendes jegyzékbe van foglalva, hogy könnyen megtalálhassa, aki keresi.