Körforgásban [antikvár]

Körforgásban „Nem találod meg az utat, ha magad nem válsz úttá" (Zen-buddhizmus tana) Mindenki hajszolja magát, többre vágyik, s néha igaz, emberi szóra, ezért rója a göröngyös földeket, elnehezült testét bozótba fúrva. Tétován baktat, keresgél, és gyakran riadtan megtorpan. Sáros buckákon gázol át, a sziklás hegyeket járja, s arcát elfutja az öröm, ha nyugodt völgybe ér. Hanyatt dől a bokrok alatt, s fáradt szemekkel a sugárzó magasba néz. Ó, az ember konok. Szüntelenül sikert, dicsőséget kerget, s a hétköznapok foszló gyökerei szárnyaló lelkét kötözik meg! Szorongva fürkészi útjait, vajon hol vár reá a végzetes kanyar? Meddig láthat az agyagos mélybe, s hány nyirkos gödröt takar el ravasz csapdaként a rozsdás avar? Már őszülő szakáll szurkálja arcát, járása roggyant, alig halad, - zuhog rá a tömérdek „miért" -