Lyra hispanica [antikvár]

Az igazán nagy költő "újjá látja" a világot, formát talál olyan új mondanivalóknak, amelyek előtte elmondatlanok, sőt elmondhatatlanok voltak. Ez az egyéni elem a költészetben s ha elfelejtjük, mennyi minden van még ezen kívül, hajlandók vagyunk azt hinni: ez minden. Pedig ez az egyéni elem, amilyen sok, másrészről éppoly kevés is. Mellette még a legnagyobb, legegyénibb költő is mérhetetlenül többet használ fel abból, amit a költészet közösségi elemének nevezhetünk, a társadalmi fejlődés évezredeken és évszázadokon át megérlelt terméséből. Evvel összehasonlítva, szinte elenyészik minden, amit önmagából adhat: a legnagyobb nyelvművész csupán törpe szolgája az emberi szellem gigászi kollektív alkotásának, a nyelvnek, amelyen ír. Itt, a Lyra Hispanicának ezekben az igénytelen bevezető soraiban, hadd legyen arról szó, ami minden spanyol költőben ugyanaz, ami az összes egyéni különbségek közös nevezője: a közösségi elemről a spanyol költészetben. Ha valahol, nyilván itt találhatjuk meg a választ arra az önmagától felvetődő kérdésre: mi különbözteti meg a spanyol költészetet minden más nemzetétől?