Válogatott versek [antikvár]

Vajda nyolc-tíz verssel ússza a halhatatlanságot, Kölcsey öttel, Fazekas hárommal. A példakép, a francia Arvers, eggyel egy tizennégy sorossal. Ha egy költő csak ennyivel fennmarad a rostán, az már áldhatja sorsát, az idő rángató markait. Útjelző nyom marad akkor már egész műve, egész élete felé. Milyen udvariasan, egy jó szó reményében milyen lélekzetfojtva tűrik a művükkel kész alkotók az idő turkálását művükben! Ennél csak a halottak udvariasabbak. Hogy kerülhetjük el ezt a megalázást? Úgy, hogy - még udvariasabban - mi magunk segítjük munkájában az időt. Keze alá dolgozunk, legalább az első rostálást elvégezzük helyette. Túlságosan sokat írunk, túlságosan sokat hagyunk bitangban az utánunk következőkre...